2018. június 28., csütörtök

Ez a nap nem is lehet más csak csodás

Megint minden  a helyén volt. Szerintem mindannyiunknak maradandó élménnyé vált ez a nap.. Nagyon szépen köszönöm, mindenkinek aki tudott időt szakítani és jelen tudott lenne így vagy úgy. Külön köszönetem a Házszínház kalandvágyó részleges tagjainak kik első alkalommal jöttek, hogy éppen csak felvetettem az 5let, lehetőséget rögtön +an reagálva továbbgondolva kreatívan lelkesen produkcióval készülve éjnek idején is dacolva a nehézségekkel felhozták igencsak húsbavágó életprobléma témát feszegető, zöldövezeti életképeket, mely jelen társadalmi életképtelenítő problémákat boncolgat. No és, hogy a távoli Paksról is energiaáradat került a hegytetőre 'Vetővirág' együttesként és a még távolabbi Zalaegerszegről-végről is húrokat pendítő zenészek is hallatták hangjukat ez extrém módon nemesítette eme 10-ik jubiláló János-nap estét és éjszakát.

Antimilitarista szemlélekkel vagyok alapvetően, de ez a dal annyira beégett kisgyermekkoromból, hogy kettős emlékül idebiggyesztem:

Házszínház stábfotója lát6ó a most már elmarad6atlan hintalóval:
Fotó: Sabi Silagi
Itt meg maszkban a 10 évvel ezelőtti első Kukoricza János Vitéz
(Hernádi Csabi) Hanna hintalovagoló műlovarkisleányával:

 Jövőre ismételten ugyanitt ugyanezen a varázslatos napon. :)



2018. június 19., kedd

10-ik Jubiláló Kukoriczázás JánosNaponHegyenVitézen

Ami biztos, hogy a Magyar Tekerős Barátok Köre ismét tekeri a talpalávalót. A többi az +lepetés. Amit érdemes hozni +oszt6ó étel ital sugárzó jókedv. Éjszakára melengető ez+az. Akusztikus örömzenéléshez hangszerenáradat. Esetleg bárminemű jókedvet segítő vagy lombozó produkció, akár összehangoltan, előre megfontolt szándékkal is. 7alvók Hegyre Fel! Bárminemű kérdés infó kukoriczajancsi@gmail.com

2017. június 27., kedd

Talán jövőre biztos :)

---Az idén voltunk is meg nem is Ünnepelni.....ez utóbbi ellenére a rövid időben, Jól Éreztük magunkat, és meghitt Baráti Együttlét volt, Endrével kettesben..fent találkoztunk.....A járásunkon kívül semmi nyomot nem hagytunk..csak az emléket . Most pár képszándékot, itt mutatunk--
Jövőre mivel tizedik alkalom lesz, jobban fogunk készülni...
Üdv Mindenkinek: Karcsi
 


Az idei sajnos kissé meghiúsult. Az időjárás beleszólt, de az is lehet, hogy János ünnepet csak a valós János napon lehet tartani a 7 akármelyik napjára is essen. Mert eddig a János nap este mindig ragyogó volt. Így volt ez most is.

Lásd a táltost a fényben!
A ló hűséges volt a NAPHOZ és még a sötétben villódzó világtó röpködő rajzó Szentjánosbogár lepkék is varázslatossá tették az erdei sötétséget.

Az idei energiák átkerülnek a jövő évi 10.-i jubileumi ünnepre. Találkozunk 1 év múlva.
Üdv: Gábor

2017. június 18., vasárnap

9.-ik éve volt az első

Az idén ismét ápoljuk a 9 éves hagyományt most rendhagyó módon 1 nappal előbb kezdjük mivel hétfőre esik a nyári János-nap és a vasárnap amúgy is már eleve szabad és így lesz most dupla az ünnep. Éjszakába nyúlva megidézhetjük János-Vitéz szellemét. A Magyar Tekerős Barátok Köre  http://tekerosbaratok.qwqw.hu biztos, hogy gondoskodik már este 6-tól a hangulatról. Természetesen mint mindig most is nyitott az örömzenélés szellemidézés, úgy.hogy lehet hozni bárkinek hangszereket vagy 1szerű szórakoztatóságokat, bort szomjoltó itókát süteményt pogácsát stb. Mivel lovas nemzet vagyunk a hintalovaglóiskola most sem marad el. A tavalyi Tilos maraton tombolán nyert táltos hintapaci várja a háta közepére vágyókat. Szóval jó dolgunkban megint 1 jót kukoricázhatunk. Ki-ki hozza mi alkalomhoz illő és miből bősége van, hogy az adományozás örömében nyugodtan mámorkodja ki magát önfeledten. A busz úgy tudom egész éjjel jár a Normafától be a városba oda vissza, tehát rugalmasan lehet jönni menni, de legjobb maradni. :)

2016. június 29., szerda

2016 Minden és mindenki megint a helyén volt

1001 köszönet a fénylő lelkeknek lelkesedéseteknek kik tudják, hogy mi a tévében van az megismételhető és visszanézhető többször újraélhető, de ami a János-hegyen van az a mindenkori Jelen és megismételhetetlen. +int csupa-csoda volt minden.


Egy röpke év és megint találkozunk Jánosolunk kukoriczázunk. :)

Az idei galéria: https://drive.google.com/folderview?id=0B-Qqzr-sIWVCRlhvZDkwSW1Ea2M&usp=drive_web

2016. június 14., kedd

2016 június 26 vasárnap kb.17.00-tól

Az idén is elmaradhatatlan
Jánosnapi örömködés zenélgetés kukoricázás borozgatás. Ami eddig még nem volt az most lesz. Ugyanis a Tilos Maraton fesztivál pénteki tombola játékán reám köszöntött a szerencse és nyertem egy igazi hintalovat. Mivel a sorshúzásnál nem voltam jelen, csak a jegyem, ezért csak később vasárnap tudtam a lóhoz jutni. Addigra már tudtomon kívül  Károlynak keresztelték. Ezek valahogy nagyon érdekes egybeesések. Ló is mint nyeremény és maga a névválasztás is. Bálint Karcsi aki alap húzóereje eme hagyománnyá nőtt Jánosolásnak biztos, hogy ott lesz tekerőjével és a Magyar Tekerős Barátok Köre is résztvesz a hegyi zenetekerésben. A többit megint nem tudom csak azt, hogy én a lovat hintalovagogatásra felajánlom. Ezt a találkozót mindig együtt rakjuk össze. Magunkat is meg amiket magunkkal hozunk azt is. Ki mit tud, azt hoz alapon. Mint mindig most is lehet hozni bármit ami gazdagítja eme ünnepnapot. Enni inni valót valót, installációt, táncos lábakat, hangszereket színházi avagy bűvész produkciót stb. Főként lelkesedés és jókedv legyen kifogyhatatlan eme jeles napon június 26.-án vasárnapon. Szokásosan kora estétől akár végtelenségig, kinek ahogy tetszik. Naplemente 19.45. Holdkelte 23.17. Másnapkelte 03.48. HEGYRE FEL!!! 

 Kedvcsinálásnak 2 lókép: 


2015. augusztus 6., csütörtök

2015 06 26

Megint csodálatosra sikeredett az idei, nyári János-nap. Tekerők dob flőte, bűvész, innivalók finomságok. Szóval minden ami ezt a napot kiemeli a szürke hétköznapok közül. A tömegvonzás az még mindig nem az igazi, mert azért többen is elférnénk a kilátónál, de a pillangó effektus jegyében biztos, hogy nagyobb kihatással van ami kis megemlékezésünk. Jövőre ugyanitt ugyanekkor. :)